Mostanában sok cikket lehet olvasni a kütyüzésről, és annak veszélyeiről. Úgy tűnik mégsem eleget…
Szakemberként nem mehetünk el bizonyos jelenségek mellett, s most különösen aktuálisnak tartjuk a témát, hiszen egyre inkább azt tapasztaljuk, hogy megnőtt a bébiszitterkedő kütyük száma. Természetesen nem azt mondjuk, hogy soha semmit, bár akik ezen elv szerint élnek azok tartsák meg ezt a jó szokásukat, mert az alábbiakban elmesélt történet teljes mértékben őket igazolja…
A napokban találkoztam egy kisfiúval, akit hallásvizsgálatra hoztak. Még nem volt kétéves. Vizsgálati helyzetbe nem tudtuk hozni, figyelmét a felajánlott tevékenységek egy pillanatig sem kötötték le. A helyiségben csak bolyongott, a játékokat egy pillanat alatt eldobálta, hangkeltő eszközök hangjára nem reagált. Megkérdeztem az apukáját, ők mit tapasztalnak. Otthon hogyan viselkedik? Figyel-e valamire? Mit szeret csinálni, mert nekünk itt most úgy tűnik semmilyen hangra nem reagál. Igen, igen otthon sem köti le semmi, nem figyel, de ha bekapcsolják a kedvenc meséjét, arra a másik szobából is ott terem. Ez az állítás a vizsgálat alatt zajlott produkciójából elég lehetetlennek tűnt, csak a véletlen műve lehetett – gondoltam. Azért tettünk egy próbát. Minden lehetséges vizuális körülményt kizárva (tehát nem látta a kütyüt és a bekapcsolást) elindítottuk a mesét. A kisfiú valóban odafordult, kereste a hangforrást, örült, mosolygott is a telefonra.
Megijedtünk, elképedtünk… 🙁
Majd feltettük a kérdést, és féltünk a választól:
– Kedves anyuka! Mennyit nézi gyermeke egy nap a kütyüt?
Szülő által bevallottan négy órát!!! Négy órát egy 20 hónapos kisgyermek! Éppen most olvastam egy kutatást, amiben 6 perc alatt is már változást idézett elő a gyermeki agy működésében a kütyük nézése. Akkor mit idéz elő napi négy óra? Biztos, hogy a környezetével teljesen megszakítja a kapcsolatot, környezettel való kapcsolattartásra nem vehető rá. Azt sem tudja, hogyan kell reagálnia kommunikációs kezdeményezésekre. Nem vesz fel a szemkontaktust, kéréseket, utasításokat nem teljesít, nem is tudja, hogy neki kellene valamit tennie. A kütyü ugyanis nem kommunikál, neki nincsenek elvárásai, ő nem kéri, hogy figyelj rá, és tartsd a lábad, mert fel szeretném húzni a cipődet. Ő nem kérdezi meg, mit szeretnél felvenni, a kék vagy a sárga sapkádat? A kütyü passzívitásban tart, színekkel és villódzó képekkel elvarázsol. Ha jól sikerül neki, akkor tovább nyomsz a következő mesére, ennyi volt. Ha elveszik tőle, agresszív lesz, sír, tiltakozik, nem tud mit kezdeni magával, mert a statikusnak látszó környezet nem köti le a figyelmét.
20 hónaposan a gyermek függő!!! Pont, mint egy drogos.
Ez leírva elég rosszul fest, de a valóság ennél is ijesztőbb. Határozott véleményünk, hogy el a kütyüktől. Aki eddig is nagyon elővigyázatos volt, az ezután is legyen az, aki a fent leírtakhoz hasonló tüneteket tapasztalt, annak azt tanácsoljuk, hogy kezdje el fokozatosan kiszorítani a kütyüket. Legyen a gyereknek napirendje, legyenek közös játékidőink, ha kell tanítsuk meg arra is a gyerekeket, hogy egyedül játszanak. Ha eddig ezt az időt a kütyük töltötték ki, akkor bizony több időt kell arra fordítani, hogy közösen játsszunk, hogy újra tanítsuk játszani a gyermekünket. Milyen hatása lesz a közös játéknak? Megtanuljátok, vagy újra tanuljátok az egymás közti kommunikációt. Az egymás közti kommunikáció elindítja a beszédet, fejleszti a gyermek gondolkodását, javulnak szociális képességei. Játszva kell beszélni. Ha nem tudod hogyan csináld, nézd meg ezt a rendkívül hatékony 3az egyben csomagunkat itt, ha pedig intenzívebb segítség kell, kérd a Tanácsadói csomagot Beszédstart anyaggal, ahol egy hónapon keresztül intenzíven együtt dolgozunk a beszédindulásért.
Végül pedig, tegyük le a kütyüt mi is!
Nekünk sem tesz jót, sem a kapcsolatainknak. Mutassunk példát. Le a kütyükkel! Legyenek kütyümentes, közös pillanataink, játszásaink, kirándulásaink!
