Örömmel és izgalommal szeretnénk elmesélni, hogy véget ért az első Beszédindító Online kihívásunk. Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ennyi ember fog rá jelentkezni, és igazán meglepett, feldobott minket, hogy a csoport rendkívüli módon aktív volt és kreatív. Sokszor az az érzésünk támadt az egyhetes munka alatt, mintha régóta együtt dolgoznánk ezzel a csapattal.

Tényleg hatalmas lépéseket tettünk meg a beszédindulásért együtt…

Apropó, beszédindulás…Lettek-e eredmények, netán új szavak? Mi történt a gyerekekkel, akiknek a szülei mindent bevetve, lelkesen változtattak az eddigi hozzállásukon, és/vagy bevetettek új módszereket, játékokat a mindennapjaikba?

Lettek-e új szavak, gyarapodott-e a beszédkedvük?

Beszéljenek helyettünk a szülők véleményei, melyeket a kihívás alatt és a végén írtak nekünk. Engedjétek meg, hogy ezekből idézzünk párat:

“Tudom hogy megért mindent, tudom hogy tudna beszélni, de valamiért csak 1-2 szószerű hasonló dolgot mond, és itt jön a DE! Az elmúlt egy hétben így,  -hogy egy közösség részeként, kellő motivációval, napról napra irányítottan, házi feladatot megoldva – úgy érzem fejlődött. És azt kell mondanom, minden perce megérte!!!! ?Tudom hogy ismételni, ismételni, ismételni és mosolyogni! Ez a titka a szépen beszélő gyermeknek.”

” Azt hiszem, ez a sok -sok mese és beszéd eredményezte, hogy ugyan elmosott (de fokozatosan javuló ❤️) artikulációval Vikim tőmondatokban, helyes ragozassal, helyes időben használt igekkel beszél /beszélget, és szépen lassan leváltjuk a több mint 1,5 éve tartó babanyelvet. Ma a mamáék voltak nálunk, akik büszkén figyelték, hogy Viki SZAVAKKAL harcolja ki ebédnél hogy husi helyett színes bogyókat (gabonapehely) ehessen. ” ❤️??

” És a heti eredmény: bár igyekszem mindenről beszélni neki, de a kihívás hatására még többet sikerült a feladatoktól függetlenül is. És sokkal többet ismétlek. Brúnónak pedig megvolt az első szava, a busz ? Illetve tovább szaporodott az állathangok száma is a kukurikú első szótagával. “

Mi ma egy elég régi képeskönyvet vettünk elő. Mind a két gyermekem nagyon szerette, de az utóbbi időben már nem nézegettük sűrűn. Most újraéltük a kalandokat, és hihetetlen módon még az 5 éves kislányom is ámulattal nézegette. Teljesen újragondoltuk ezt a könyvet Nektek hála. Ma megszületett egy újabb szó nálunk: “Leszáll””  

… rengeteg ötletel és szóval gazdagodtunk,  és megtanultuk, hogy tényleg bármilyen tevékenységnél tudunk játékosan beszélni bármiről…”

” Logopédus vagyok én is, és örömmel csatlakoztam hozzátok. Azon kívül, hogy sok ötletet kaptam tőletek az elmúlt időszakban, új lendületet adtatok a munkámhoz. Igazán tetszik ez az átgondolt, gyerekbarát, természetes módszer, amit megmutattatok nekünk. “

A hathetes online tanfolyamon két lecke is segít megtanulni a Lassú mesélés technikáját, mely a kulcsa, hogy gyermeked figyelje és szeresse a mesét

Tovább is van, mondjuk még?

Tényleg nagyon sok visszajelzés érkezett, felsorolni sem tudnánk itt mind, de kérdezzük, és talán Te is azt kérdezed most:
Ha ennyi minden történt egy hét alatt, akkor mekkora fejlődést hozhat hat hét?

Bizony elég sokat, de nem is az új szavak megjelenése a lényeg, mert nem mindenki tart itt, és nem mindenkinek ez hiányzik. Mindig azt kell megnézni, hogy mi előzi meg azokat a kimondott szavakat, megvannak-e az alapok hozzá, tudunk- e mire építkezni.

Itt a kihívás folytatása: egy hathetes Online Beszédindító Tanfolyam!

A kihívás egy hete alatt mindenki megélhette az ő egyéni fejlődését, jelentsen ez több beszédkedvet, játékötletet, megváltozott szemléletmódot, motivációt, és ha nem is jelennek meg egy hét alatt új szavak mindenkinél, de sok-sok új szavacskának elültetődik az erős gyökere, és az az, ami igazán fontos.

Komolyan ilyen vicceseket lehet csinálni egy cipővel? 🙂

Persze ez a vásár is kettőn áll…

Kellenek a módszerek, az ötletek, de a szülők nélkül,  – akik készek arra, hogy becsempésszék őket a mindennapjaikba – semmit sem érnek. Ezért mi is hálásak vagyunk minden szülőnek, aki velünk tartott.

Ha TE is készen állsz a változásra, és úgy érzed, hogy itt az idő, hogy kezedbe vedd a beszédindítás problémáját, ha elhiszed, hogy TE is sokat tehetsz gyeremeked fejlődéséért, akkor tarts velünk az október 26. -án induló Beszédindító Tanfolyamunkra.

Mit tartalmaz ez a hathetes tanfolyam?

  • 10 lecke (online, otthon megvalósítható, szülőknek)
  • ajándék konzultáció
  • folyamatos videóelemzés, tanácsadás, segítség hat héten át
  • csoportmunka
  • teszt, mellyel leellenőrízheted magad és gyermeked
  • egyéb mellékletek
  • kettő csoportos élő, online megbeszélés
  • hallássérült gyermekek esetén +1 ingyenes konzultáció
  • szakembereknek közös, szakmai, kiscsoportos konzultáció
  • Ide kattints, ha érdekel: https://nembeszel.hu/termek/beszedindito-online-tanfolyam/

Ui.: Szeretnénk még hasonló, de más témában is ingyenes kihívást csinálni, ezért ha a következőről nem szeretnél lemaradni, akkor iratkozz fel itt a hírlevelünkre, és értesítünk róla: FELIRATKOZOM!!!