Hallássérültek gyógypedagógusaként audiológián is dolgozom. Gyakran találkozom a gyermekükkel hallásvizsgálatra érkező szülők körében azzal, hogy kijelentik, gyermeküknek túlhallása van.
– Miért gondolják ezt? – kérdezem.
– Mert megijednek bizonyos hangoktól, befogják a fülüket. Némely hangok esetén, ha beszélek hozzájuk, fülükre tapasztják a kezüket.
– Amúgy teljesítik a kéréseiket? – kérdezősködöm tovább
– Általában nem.
És valóban, ha szeretnénk ezeknek a gyerekeknek megvizsgálni a hallását, azonnal elhárítják az együttműködést. Még nem is történt semmi, máris befogják a fülüket. A méréshez használt fejhallgatót gyakran letépik a fülükről, vagy nem is engedik feltenni. Nem tudják, hogy fejhallgató nélkül is el tudjuk dönteni jól hallanak-e, igaz ilyenkor kell egy kis cselezés.
Szóval nagy nehézségekbe ütközünk, hogy feladathelyzetbe hozzuk őket, de az esetek 99%-ában sikerül, mert nagyon lassan lépésről lépésre elmagyarázzuk, hogy mi fog történni, megmutatjuk mit kell csinálni, ha sikerül nekik egy apró lépést tennie az együttműködés érdekében, nagy-nagy dicséretet kapnak.
Lassan felveszik velünk a szemkontaktust, egyre biztosabbak lesznek magukban, s már meg is történik az a fránya hallásmérés. Így már a hallásmérés során megdől azaz állítás, hogy a fülbe jutott hangok bármiféle zavart okoznának.
De mit is diagnosztizáltunk? Azt, hogy ép a hallás. Nem, nem a túlhallást, amivel a szülő a vizsgálatra érkezett.
A túlhallást nem ismeri a medicina!
Akkor mégis mi lehet az oka annak, hogy a szülők a túlhallásra hivatkoznak?
Valószínűnek tartjuk, hogy olvasnak róla az interneten, vagy a fülbefogásból következtetnek arra, hogy zavarják gyermeküket a hangok, s a tapasztalt jelenséget túlhallásnak „öndiagnosztizálják”.
(Esetleg) úgy vélik, ha már írnak róla a neten, hangzatos nevű terápiákat is ajánlanak, sőt idegennyelvű tudományos cikkek is sorakoznak honlapokon, akkor a túlhallás tudományosan bizonyított jelenség.
Azt már csak félve írjuk le, hogy némely esetben a gyermekkel foglalkozó szakemberek is küldik azzal a szülőt, hogy diagnosztizáltassa gyermeke túlhallását.
A fent említett honlapokon még olyasmiket is lehet olvasni, hogy azért alakul ki a túlhallás, mert a belső fül stimuláló működése nem megfelelő, továbbá a hallórendszer az agyat nem helyesen szinkronizálja. Ezt a megállapítást hallásmérési eredményekkel próbálják alátámasztani: ép a hallás, csak a csontvezetés annyira jó, hogy mínuszban fut (túlhall), tessék itt a diagnózis a terápiához.
Ne feledjük korábban megmértük a gyermek hallását, s minden rendben találtatott. Mégis meggyőző, s eléggé tudományosnak tűnik ugye ez a mínuszos extra hallás???
De nézze meg mindenki a kapott hallásvizsgálati eredményt! Ráírtak a diagnózisra olyat, hogy túlhallása van a gyermeknek? Biztosak vagyunk benne, hogy egyetlen audiológián, audiológus által kiállított diagnózisban sem szerepel a túlhallás.
Nézzük milyen problémákra ígérnek gyógyírt a túlhalláshoz kapcsolt terápiák!
Csak egy rövid felsorolás az imponáló listából:
- figyelemzavar
- hiperaktivitás
- tanulási zavar
- viselkedési zavar
- autizmus
- epilepszia
- hangképzési zavar
Nem is folytatom tovább a listát, elképesztő! Minden pénzt megér! Két hét alatt naponta kétszer harminc perc otthon egy fejhallgatóval!
Ez van, amikor az áltudomány sok pénzért gyors javulást ígér!
A tudomány jelenlegi állása szerint, a felsorolásban szereplő problémákra gyors, azonnali eredményeket biztosító megoldás nincs.
A Hömböldében azon dolgozunk, hogy a gyerekek értsék a beszédet, hogy egyetlen gyereknek se kelljen befognia a fülét, mert nem érti, mit mondanak neki.
Módszerünk lényege, hogy a szülőt megtanítjuk beszédindulást támogató fogásokra, melyek segítségével értő, beszélő, gondolkodó gyermeket nevelhetnek.
Ha szeretnél betekintést nyerni a módszerünkbe, iratkozz fel hírlevelünkre, és már küldjük is ingyenes bemutató videónkat!
–