Fülelő őzike

A hallás és a figyelem óriási ajándék! Általában nem gondolunk erre, hiszen egyértelmű, hogy hallunk, és figyelünk. Az sem tudatos részünkről, hogy a hallás az egyik mankónk vészhelyzetben és a biztonságban, de ami a beszédindítás szempontjából különösen fontos:

– A megosztott figyelem úgy jön létre, hogy először is meghallunk egy hangot!

A Fülelős hétfőkön a hallás és beszéd kapcsolatát boncolgatjuk, azzal a céllal, hogy felhívjuk a figyelmet: a beszéd és a hallás összefügg! Ha ez így van, akkor érdemes ezt a tudásunkat bevetni gyermekünk beszédfejlődésének támogatására.

Előző hétfői fülelős bejegyzésekben már két fontos témáról írtunk, a térhallásról és a távolsághallásról. 

Most beszéljünk a hallás állandó és folyamatos ingerközvetítő, illetve biztonságot szavatoló szerepéről!

Agyunk képes arra, hogy a folyamatos ingerközvetítést, azaz a folyton jelenlévő hangokat feldolgozza, és arra is, hogy ebből a folyamatos ingerből kiemelje, ha egy hang veszélyre figyelmeztet. Például zenét hallgatunk, olvasunk a szobában, de meghalljuk, hogy elkezd kopogni az eső az ereszcsatornán, máris kiszaladunk, hogy összeszedjük a száradó ruhákat.

De ne csak veszélyhelyzetekre gondoljunk! A hang támogatja a biztonságos kötődés kialakulását is! Nézzünk erre is egy példát! Kisbabánk a szobában játszik egyedül. Nekünk éppen a konyhában van teendőnk. A kicsi  türelmetlenkedik, sír, szeretnénk megnyugtatni, hogy tudja, ott vagyunk a közelben, hát szólunk hozzá a konyhából: – Itt vagyok kicsim a konyhában, készítem az ebédet, hamarosan megyek hozzád!

A kisbabánk ettől biztonságban érzi magát, tudja hogy ott vagyunk a közelben, megnyugszik és lehet, hogy még kicsit folytatja a játékot. Azt is megtanulja közben, hogy anyukája hangját a többi jelenlévő hangtól megkülönböztesse. A hang segíti a leválás folyamatát is, hiszen fizikailag nem vagyunk jelen, de a hangunk biztonságot tud nyújtani. Ha élünk a hang nyújtotta lehetőséggel, biztos vagyok benne, hogy a gyermek is képes lesz arra, hogy a hangunktól megnyugodjon, s ne igényelje folyamatosan fizikai jelenlétünket.

A hallás igen fontos eszköze a figyelem irányításának, így a másik észlelési csatorna, a látás irányításának is. Hogyan is működik a hallás által irányított látási észlelés? Igen izgalmas dolog, s fontos a beszédelsajátítás szempontjából! – Odanézz ott egy kismadár! – mondjuk, és a madár felé tekintünk miközben mutatjuk is. A gyermek követi tekintetével a mozdulatunkat, arrafelé néz, amerre mutatunk, amiről beszélünk.

Megvan a közös figyelés, mondom, mutatom, odanéz. Figyelnie kell a mozdulatomra, a hangomra és a madárra is. 

A figyelem megosztási képesség fejlődés eredménye. A megelőző lépés az, amikor a gyermek még csak az adott tárgyra „vokalizál”. Kezében van egy labda, ütögeti és mondja dádádádá. Ezen a szinten még nem tudja megosztani a figyelmét.

Miért fontos, hogy mindezt tudjuk?

Mert van aki ösztönösen elkezdi  a rámutatást, de sokan elfeledkeznek róla, azaz nem irányítják a kisgyermek figyelését. Néhányan úgy gondolják, erre alkalmasak a kütyük és helyettük elvégzik ezt a munkát, hiszen azok is adnak hangot, beszélnek is. A rossz hír, hogy nem fogják elvégezni! Neked kell megmutatni a gyermekednek a körülvevő világot, a szó szoros értelmében! Te és hallás kulcsfontosságú vagytok a figyeléshez!

Fülelő című oktatóvideónk ennek a gyakorlásához ad sok-sok ötletet, végigvezet a fülelés folyamatán. Keresd webshopunkban!

Ha úgy gondolod, hogy másoknak is hasznos tartalmat jelenthet ez a bejegyzés, akkor egy megosztással segíts, hogy továbbjusson!

Ha szeretnél játékos fülelő ötletekhez jutni, csatlakozz hozzánk Facebook-on és Instán!