Varázsszavak sorozatunkban varázserővel bíró szavakat mutatunk be. A varázsszavak története hosszú-hosszú időre nyúlik vissza. Már a dédijeink is használták, s képzeljétek régen  imádták a gyerekekek. Elmondjuk, hogy a dédik, hogyan varázsoltak. Neked is átadjuk ezt a varázserőt,  varázspálcát adva a Te kezedbe is, hogy nálatok is megtörténjen a varázslat! 🙂 A varázslat pedig nem más, mint a beszéd elindulása!

Az unokám, Anna, tizenkét hónapos. Nagyon szereti, ha mesélnek neki. Egyik nap mese után kérdezte tőle az anyukája: – Mi következik Anna?

Tente!

– válaszolt a kislány.

Sokszor hallom, hogy bizonyos szülők nem beszélnek így a gyerekkel, mondván, ők nem gügyörésznek. Náluk aludni megy a gyerek és nem tentikél.

Akkor most képzeljük el a fenti jelenetet így:

– Mi következik Anna?

– Elmegyek aludni.

Ugye senki nem várna ilyen választ egy 12 hónapostól? Az is nagy dolog, hogy  válaszolt!

Mert a tente szót már ki tudja mondani, hangkészletéhez pontosan passzol. Annának már fel lehet tenni kérdést, és a maga nyelvén válaszol. A lényeg, hogy felismerte, hogy kérdeztek valamit, és megtanulta, hogy ilyenkor válaszolni kell.

Persze biztosan voltak előzmények is, ne felejtsük el!

Mik voltak azok? 
  • Sokszor hallotta a szüleitől a Tente baba, tente kezdetű altató dalocskát.
  • Utána biztos számtalanszor elhangzott, hogy most megyünk tentikézni.
  • Talán már többször elhangzott korábban a kérdés, hogy mi következik, s persze nem érkezett válasz Annától, hanem az anyuka válaszolta meg: – Elmegyünk tentézni. (Anyai kettős szerep című modulunkban megtanítunk erre a nyelvre! Kattints ha szeretnéd!)

Ha még nem sikerült meggyőznöm téged, hogy menjetek tentézni aludni helyett 🙂 , akkor következzen egy kis nyelvészkedés. 🙂 Nem tudom megállni, hogy ne osszam meg veletek, mert annyira meglepődtem azon, amit találtam, amikor tente – ügyben kutakodtam a neten.

A TENTE szó latin eredetű, a tenet, teneó szavakból ered, aminek jelentése bezárva tart. Tentél, alszik, becsukja a szemét, ahogy a dalban is:”Tente baba, tente, a szemedet csukd be..”

Még néhány szó, ami varázserővel bírhat altatás során:

Csicsikálj, csucsukálj, hajcsikálj, szundikálj!  De szerintem a tente mindent visz, a legkönnyebben kimondható, és mert milyen öröm, ha tudja mondani ő is!

Használjuk bátran ezeket a szavakat! Viccesek, kedvesek, beszédre ösztönzőek. Nem fog így beszélni később, ide a rozsdás bökőt, magától átalakul ez a dajkanyelv, amikor annak eljön az ideje!

Tentikézzünk bátran!

  Beszédstart elnevezésű oktatóvideóinkból többet is megtudhatsz az alkalmazásról, a dajkanyelv hatásáról a beszédfejlődésre. Most a csomag megvásárlása után 30 perces ingyenes tanácsadást kérhetsz.

Ha tetszett ez a bejegyzés, oszd meg másokkal is!

Figyelem, a varázslat itt nem ért véget! Összegyűjtöttük neked a Varázsszavak sorozatunk eddigi összes részét, így nem kell böngészned, máris olvashatsz tovább:

Varázsszavak – ÖLTÖZKÖDÉS

Varázsszavak – TESSÉK

Varázsszavak – KÉREM

Varázsszavak – APPÁ

Varázsszavak – MÁMMÁ

Varázsszavak – TÁTÁ

Varázsszavak – TENTE

Varázsszavak – PÁPÁ

Varázsszavak – VETKŐZKÖDJÜNK!

Varázsszavak – DAJKASZAVAK

Ne felejtsd el megírni, hogy nálatok is működnek-e, hogy sikerül őket használni, vagy milyen dajkaszavaitok vannak, ami hiányzik ebből a gyűjteményből…