Arról, hogy hogyan tanulunk meg beszélni, még vitáznak a tudósok. Egy dolog azonban tény, s ehhez nem kell nyelvtudósnak lenni, szükséges hozzá a  HALLÁS.

Márpedig, ha a beszéd és a hallás összefügg, akkor érdemes tudnunk, hogy hogyan hallunk, ezt a tudásunkat hogyan hasznosíthatjuk gyermekünk beszédfejlődésének támogatására, milyen problémák lehetnek a hallás folyamatában, hogyan oldhatjuk meg őket szülőként, és mikor szükséges külső segítséget kérnünk.

Indítsd velünk a hetet füleléssel!

Hétfői blogbejegyzéseink témája a hallás. Vállalt missziónk, hogy a szülők kezébe eszközöket adjunk, melyekkel segíthetik gyermekük beszédének, kommunikációs képességeinek fejlődését. Azaz hömbölögjenek minél többet együtt a nyelvelsajátítás dimbes-dombos útjain.

Miért fontos a hallás?

Pontosan nem tudjuk hogyan alakul ki a beszéd, de ha bárkinek feltesszük a kérdést, hogy miért fontos a hallás, először biztosan azt fogja mondani, azért, hogy megtanuljunk beszélni.

Igen, a feltett kérdésre ez az első kézzelfogható válasz, de mi fel tudunk sorolni még jó pár okot, amiért fontos a hallás, hiszen a hallás folyamatosan jelen van az életünkben, a hangok elárasztanak bennünket, a fülünket nem tudjuk becsukni. Ebben a bejegyzésben a távolsághallásról lesz szó, és az arra való figyelemfelhívásról.

A hallás minden irányból közvetít, az egyén az őt körülvevő teljes térrel kapcsolatban áll.

A hallás a távolabbi információk elsődleges közvetítője

Amint lehet a gyermeknevelésben is adjunk teret a hallásnak, mert kisbabánk mozgását a különböző irányból érkező hangok orientálják, azaz mozgásra ösztönzik. Tegyük le minél előbb a szoba padlójára, hogy korán meg tudja tapasztalni a teret, a térből érkező hangokat! Szólítsuk meg távolabbról is, újra és újra, ahogy közeledünk hozzá!

Beszéljünk a beérkező hangokról! Amikor megszólal a csengő, önkéntelenül az ajtó felé nézünk, kisbabánknak mondjuk is el, miért néztünk arra: – Á, szól a csengő, megjött apa! Hamarosan észrevesszük, hogy kisbabánk is „felkapja a fejét” a csengőre, s a bejárati ajtó felé figyel.

Az események olyan gyorsan történnek, hogy látással szinte nem is tudjuk követni, de ilyenek a hangok! A kisbaba hátrafordul, mert megjött apa. A gyermek azonnal kilép a korábbi szituációból, és a váratlan hang irányába fordul.

Megszokja a hangokat. Sétálunk az utcán, halljuk, hogy ugat a kutya, mondjuk: – Jaj, már megint ez a mérges kutya, milyen hangosan ugat! Hamarosan tapasztaljuk, hogy összerezzen a kutyaugatásra, aztán már nem fog, mert megszokja, mert megbarátkozik a mérges kutyussal (legalábbis a hangjával).

Ahogy fejlődik a hallás, egyre halkabb hangokra figyel fel, s a hangosabbak már nem keltik fel úgy a figyelmét. Elmehet az ablak előtt egy busz, nincs semmilyen reakció, de a szomszéd szobából érkező köhécselő hangra felfigyel, aminek szemmel látható jelét is adja, megáll egy pillanatra, fordul, mozdul a hang irányába.

Távolsághallás. Meghalljuk, hogy érkezik mögöttünk a mentőautó, lehúzódunk az út szélére. De mikor halljuk meg? Azt mondjuk, ha hallótávolságon belülre kerül. A távolsághallás, azaz, hogy milyen távolságról vagyunk képesek meghallani hangokat, fejlődés eredménye.

Ha közös sétáink során kommentáljuk a környezeti hangokat, segíthetjük a távolsághallás fejlődését.

Persze, hogy melyek lesznek a hangok és hozzájuk tartozó kommentek az szituációfüggő, nem lehet rá felkészülni igazán, de a füleltetés technikája megtanulható.

Íme: Ha fülelésre alkalmas hang adódik, hívjuk fel rá gyermekünk figyelmét, hallgassuk meg, beszéljünk róla!

Végül pár ötlet, hogy mire lehet felhívni a figyelmet, miket mondhatunk közben:

  • Ó, hallom jön a mentőautó, le kell húzódni az út szélére!
  • Jaj, már megint hallom ezt a mérges kutyust!
  • Nemsokára beérkezünk a parkba, én már hallom csiripelnek a kismadarak.
  • Beengedem a cicát, ott nyávog az ajtó előtt.
  • Na, megjött a szomszéd bácsi, már megint csoszog!
  • Juj, megeredt az eső, kopognak az esőcseppek!
  • Mi ez a csörömpölés? Apa pakolja be a mosogatógépet!
  • Anya engedi a vizet, hamarosan locsizunk.

Azt hiszem, hogy mára elég házi feladatot adtunk! 🙂 Jövő hétfőn folytatjuk a fülelést!

Nem tudod, hogyan csináld? Szeretnéd már ma elkezdeni, többet megtudni erről a technikáról?

A Fülelő modulunk ehhez nyújt gyakorlati segítséget. Kattints!

Olvasd el a Fülelős hétfő előző bejegyzését!

Ha szeretnél időben értesülni leveleinkről, bejegyzésekről, akciókról, iratkozz fel a Hírlevélre itt és most!

Kérdésed van? Tedd fel a Facebook-csoportunkban, írj nekünk üzenetben vagy keresd meg a Tanácsadói szolgáltatásunkat!

Csak egy kattintás, és ott vagyunk a gyerekszobádban!