Amikor egy kisgyermek még nem tart ott a beszédfejlődésben, hogy szavakkal kommunikáljon, nem tudja kifejezni, hogy mi rossz számára, mire van szüksége és mit akar. Ettől pedig frusztráltá válik, hisztizni kezd, vagy agresszíven viselkedik. llyenkor még a viselkedése az ő kommunikációs eszköze.
A szülő feladata ebben a helyzetben, hogy példát mutasson, mintát arra, hogyan kell szavakba önteni az akaratunkat, és milyen mozdulatokat teszünk egymás irányba, ha szeretnénk valamit.
A legtöbb viselkedési probléma megoldásához a kommunikáció a kulcs.
Mi köze mindennek az érzelmi intelligenciához?
Az érzelmi intelligencia az a képesség, amikor valaki tudatában van, ki tudja fejezni, és irányítani az érzelmeit, és ésszerűen és empatikusan kezeli az interperszonális kapcsolatait.
Gyerekek esetében hét oldalról kell megtámogatni az érzelmi intelligenciát. Nézzük mi az a hét:
1.érzelmek tanítása
2.az új szókincs megértése
3.ismétlés
4.új szavak megtanulása
5.szókincsbővítés
6.hogyan segíthet kisgyermekének a stressz kezelésében
7.hogyan segítsünk a gyerekeknek megbirkózni az érzelmekkel
Látjuk, hogy négy terület is a beszéddel kapcsolatos, és a többi is nehezen képzelhető el beszédértés nélkül. A passzív szókincs sokkal gyorsabban fejlődik, mint az aktív. Tehát a gyerekek már sokat megértenek akkor is, amikor még nem beszélnek. Amit szülőként tehetünk, hogy a “szájukba adjuk” azokat a szavakat, amelyek szükégesek számára ahhoz, hogy kifejezze az érzelmei megváltozását. Csakúgy, mint a köszönésnél, ott is a mintaadás a lényeg.
A játszótéri homokozókban látom a kommunikációhiányból adódó legtöbb feszültséget, de biztosan a bölcsődei csoportokban is gyakori jelenség. A homokozó ráadásul elég kicsi terület, a gyerekek folyton egymás játékaival akarnak játszani. Sokszor úgy jeleznek egymásnak, ha akarnak valamit, hogy elhúzzák a másikat, odaállnak nyafogva, vagy egyszerűen megpróbálják kihúzni a játékot egymás kezéből, ha a másik nem engedi, akkor oda is csapnak, harapnak. Ilyenkor nagyon helyes, ha a szülő (egyéb nevelő) azonnal közbelép, ránéz a gyermekére összehúzott szemöldökkel, és kifejezi mimikával, hanglejtéssel és persze szavakkkal is, hogy ez nem helyes.
Azonban nem állhat meg ennyinél! Ha szeretne példát mutatni, akkor megmutatja és elmondja mit kell tenni.
Nyújtja a tenyerét a kisgyermek felé, és azt mondja hangsúlyosan: – Kérem a lapátot. Nekem adod? Esteleg kérjük a miénket is, hogy kérje ő is velünk így. Ha nemet int a kisgyerek, akkor elmondjuk a miénknek, hogy nem adja, most ő játszik vele. – Most nem szeretné ideadni. Gyere keressünk egy másikat!
Túl sok intő mondat, hosszas magyarázat(Miért csináltad? Nem szabad ilyet tenni, mit képzelsz, nem a miénk, majd máskor mi is hozunk ilyen lapátot, neked is van otthon, csak piros stb.) helyett mutassuk meg, hogyan kell az ilyen szituációkat lekommunikálni a fent leírt módon.
Lehet gyakorolni ezt a párbeszédet?
Természetesen és játékosan igen! Otthon is érdemes gyakorolni ezt a szerepcserét a közös játék során. Játsszunk kérem-tessék játékot! Amikor gyermekünk rakosgat vagy pakolgat kockát, gesztenyét, kavicsot, bármit, kérjünk tőle tenyerünket nyújtva, majd ha ő adogatott, akkor adjuk vissza, és mondjuk, hogy tessék. A kicsi gyerekek általávan élvezik is ezt a játékot.
Persze ehhez már szükséges, hogy gyermekünk figyelni tudjon a beszédre, és nézzen ránk, amikor beszélünk hozzá . Ha nálatok ez is nehézség egyelőre, akkor Fb oldalunkra üzenetben küldj egy rövid videót magatokról cselekvés közben, és kérj ingyenes tanácsadást vagy iratkozz fel a hírlevelünkre. Máris küldünk neked további beszédindító tanácsokat, és egy ingyenes oktatóvideót.
Köszönjük, hogy elolvastad a bejegyzésünket! Ha hasznosnak vélted, oszd meg másokkal is!
